Végigjártuk a szinte teljesen felfestett LevenDunát
Vasárnap reggel indultunk egy kisebb baráti társasággal az Esztergályos utca végéről, hogy megnézzük, számunkra, amatőr túrázók számára is teljesen egyértelműek-e a profik, a Természetbarát Szövetség által felfestett jelzések.
Rögtön az indulásnál sokkoló volt annak a(z egyébként magán)területnek a látványa, amit általában levendulásként emlegetünk, most viszont a tulajdonos a bokrokkal együtt a levendula jó részét is kiirtotta. Jogilag nem tűnik kifogásolhatónak, minden más szempontból annál inkább. A katonai „őrbódé” mellett indulva a fenyők és a tisztásokon együtt megtalálható árvalányhaj és levendula már egészen más élményt jelentettek. Az útvonal elején az első kilátópontnál Sóskút és Pusztazámor panorámájába viszont már éppen bele tudott rondítani az épülő veszélyes üzem a sóskúti ipari parkban. Még alig indultunk el, nyilvánvaló volt, hogy két világ viaskodik az agglomerációban. A minden talpalatnyi zöldet beszántó és üzemekkel beépítő XX. század, illetve a környezetet kímélő, a természetet tisztelő zöld jövő.
Az Érd-Sóskúti fennsíkon érdekes geológiai formák és folyamatos madárdal kísérték a csapatot, míg el nem értük a gyalázatos „fehér utat”, ahol „természetesen” egy viszonylag friss kupac illegális hulladék is fogadott bennünket.
A Sóskúti út felé vezető ösvény ma még nehezen található meg helyismeret nélkül, de beérve a lakott területre már lényegesen egyszerűbben követhető az útvonal. A nemrégiben elkészült Zengő utcán tovább baktatva a Szilvafás park következik. Ez a ma még kissé bozótos zöldterület is felkerült a LevenDuna útvonal menti zöld fejlesztések közé, itt is a lehető legóvatosabb beavatkozásokkal szeretnénk pihenésre és kikapcsolódásra alkalmas területet, közparkot kialakítani. Az M7 felett értünk el a Fundoklia-völgybe, ami a 30 fokos hőségben a túra legüdítőbb szakasza volt. Örömmel láttuk a Hegyaljai és Kolozsvári utcákban a korábbi civil szemétszedő akciók tábláit, bár sajnos szinte minden tábla mögött láttuk a fel-felbukkanó újabb hulladékot is. A Bíbic utca végén sajnos most nem találtunk érett gyümölcsöt az egykori iskolakert fáin, itt viszont hamarosan el is kezdődhet az a parkosítás, ami újra élettel töltheti meg ezt a zöldterületet közvetlenül a vasúti gyalogos aluljáró mellett. A Bagoly utcánál elmentünk a „bénisített” egykori buszmegálló mellett, majd a vasútállomás következett, aztán átmentünk az M6 felett is, végül a Júlia és Judit utcákon értünk le a Mély útig.
Ófalu nevezetességei remélem, hogy hamarosan nemcsak a zarándokokat fogják vonzani, hiszen a Bogner Mária sírja, a kápolnák, a kastélyrom a pincével, a pincesor, a Duna-part az ártéri erdővel és persze a minaret számos lehetőséget tartogathatna a turizmus (pontosabban a szabadidős gazdaság) számára. Egy héttel korábban éppen a tervezett Eurovelo 6 szakaszon kerékpároztunk az M0-ig (aztán tovább Szigetszentmiklósra),
én már szinte látom a gáton Ófaluba érkező bringásokat, akik a pincékben fröccsöznek, a kilátópontokon gyönyörködnek a pazar kilátásban és (majd egyszer újra) egy fürdőben töltődnek fel energiával.
De vissza a gyalogtúrához. Kicsit fájt, hogy csak egy pince volt nyitva (de egy legalább nyitva volt), így a hamarosan induló önkormányzati beruházás, a leendő „présház” közelében tudtunk felfrissülni. A Beliczay-ház mellett mentünk le a Csónak utcán a Dunához, ahol véget ért a 16 km-es bejárás. Itt a Beliczay-szigeten egyrészt érdemes végigjárni a tanösvényt és az erdei tornapályát, vagy felmenni a Sánc-hegyre a kereszthez, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a Duna érdi kanyarára.
A Természetbarát Szövetség rövidesen végez valamennyi jel felfestésével a Biai-erdőtől (a dunántúli piros csík jelzéstől) egészen a Duna-partig. A könnyebb tájékozódást néhány terméskővel szeretnénk még segíteni, hogy a jelen pillanatban még egy-két nehezebben észrevehető ponton is egyszerűbb legyen az eligazodás. Hamarosan valamilyen kisebb „átadóra” is sort szeretnénk keríteni, hogy aztán majd belevághassunk az útvonal mentén elképzelt zöld fejlesztésekbe is.
