
Az illegális hulladék elleni fellépés első lépése, hogy a települések visszakapják az intézkedési jogköröket a kormányhivataltól. A szemétszedő akciókat az egyes területek megtisztítását követően kamerák kihelyezésének, illetve ahol indokolt és megoldható, lezárásoknak kellene követniük. Feltétlenül szükséges a büntetési tételek drasztikus emelése és az illegális hulladékkal kapcsolatos feladatokra megfelelő állomány (szemétkommandók, hatósági személyek) alkalmazása. A hulladékkezelőkkel együttműködve érdemes lenne az illegális hulladék beszállításakor a lerakói díjat államilag átvállalni, illetve a településeknek megfelelő jogköröket kell kapniuk, hogy érdemben tudjanak fellépni az illegális hulladékot lerakók ellen.
Itt az idő véget vetni annak, hogy a kihagynak minket a lakókörnyezetünket érintő legfontosabb döntésekből! Érden már megcsináltuk: az Elvira-major biztonságban van. Most Sóskúton, Tárnokon a sor! Együtt meg fogjuk akadályozni a második ütem megépítését!
Maradjon képben! Heti rendszerességgel küldünk igényes, olvasmányos levelet helyi zöld ügyekről, eseményekről, tudnivalókról.
