
Mit kezd a kormány az önkormányzatok reménytelen helyzetével?
A rezsi átverésnek vége, az önkormányzatoknak a jelentősen megnövekedett rezsiköltségeket kell kifizetniük intézményeik esetén. Erről tartottam ma sajtótájékoztatót az Országgyűlés Irodaháza előtt. Ennek szövege olvasható a bejegyzésben.
– Sokat hallhatták a médiában a napokban, hogy nagyon nagy bajban vannak az önkormányzatok, hiszen az elszabaduló rezsiárak miatt sok száz milliós plusz kiadásokkal kell számolniuk az általuk fenntartott intézmények tekintetében.
– A várható számítások szerint minden önkormányzati fenntartású intézménynél, melyekre egyáltalán nem vonatkozik a rezsicsökkentett díjszabás, a sokszorosára, akár 10-15szeresére növekszik majd a villany és gázszámlája. A helyzet drámai, nem véletlenül szólnak a hírek már most is bezárásokról, nem véletlenül állnak városvezetők politikai hovatartozástól függetlenül a nyilvánosság elé, hogy megoldhatatlan helyzetüket bemutassák.
– Nemcsak arról van szó, hogy az önkormányzatok nem fogják tudni működtetni a stadionokat, a sportcsarnokokat, vagy az uszodákat, hanem egészségügyi, szociális, kulturális és köznevelési intézmények működése is veszélybe kerülhet. Naponta halljuk a bejelentéseket könyvtárak, művelődési házak bezárásáról, vagy rövidített nyitvatartásáról, de ma valamennyi önkormányzat vészforgatókönyvet készít. A legtöbb esetben hiába, hiszen a kormány a COVID-ra hivatkozva kifosztotta az önkormányzatokat, ezzel pedig megágyazott annak, hogy a legtöbbjüknek esélye se legyen az intézményenként – hangsúlyozom, hogy egy-egy intézmény esetén – akár több százmilliós milliós többlet kiadást kigazdálkodni.
– Tényszerűen: Jelen pillanatban az önkormányzatok nagy része nem tudja, hogy nyitva tudja-e tartani a fűtési szezonban a szociális ellátást nyújtó intézményeket, pl. az idősotthonokat, a hajléktalan szállókat, az óvodákat, vagy a bölcsődéket. Nyilván ezeken a helyeken nem lehet 18 fokot tartani, hiszen a kisgyerekek vagy az idősek számára ez komoly veszélyforrást jelentene.
– Engedjék meg, hogy két érdi példával mutassam be, hogy milyen elképesztő mértékben mulasztotta el a kormány és adott esetben a korábbi Fideszes városvezetés a háborús helyzettől egyébként teljesen függetlenül is az energetikai megújulást. A megyei jogú városok előző önkormányzati ciklusának zászlóshajójaként emlegetett Modern Városok Programban kezdődött el egy komplex szociális szolgálatatásokat nyújtó szociális központ kivitelezése Érden, ahol egy idősotthon és a családok átmeneti otthona is helyet kap. Hagyján hogy az előző vezetés nem volt képes megbirkózni a beruházás befejezésével, de nem terveztettek napelemes rendszert a több ezer négyzetméteres épület kiszolgálására, illetve egyebek mellett nem volt része a kivitelezésnek a régi nyílászárók cseréje sem. Szintén ebben a programban újították fel az érdi szakrendelőt, aminek a napelemes rendszerét éppen most igyekszünk kiépíteni, hiszen a felújításnak ez sem volt része. Ma pedig az a szomorú helyzet, hogy csak ennek a két épületnek az elszálló rezsiköltségei csődbe vihetnek egy 75ezres települést, egy megyei jogú várost!
– Az érdi szakrendelő jelenleg 18,90 Ft/kWh áron vásárol áramot, egy hónapja 214 Ft/kWh volt az ajánlat, ma már 414 forint! A jelenlegi évi 23 milliós áramszámla csak ebben az egyetlen intézményben 317 millió forintra ugrik. A gáz esetén ugyanez az egyetlen intézmény 240 millió többlettel számol. Nem túlzás tehát a drámai jelző, főleg ha a kórházakról is ejtünk szót. Hiszen a kórházak már a 18 forintos gázdíjat sem tudták kigazdálkodni, nemhogy a most érvényes 152 forintot! Nem tűnik riogatásnak, ha úgy értékeljük a helyzetet, hogy a baj óriási!
– Van még egy ága az önkormányzatok kilátástalan helyzetének, amiről szintén szót kell ejteni, ez pedig a nehéz helyzetbe került családok támogatása. Amiről a legtöbb esetben szintén az önkormányzatok gondoskodnak akár tüzifatámogatás, akár rezsitámogatás, akár más juttatás formájában. Amikor a legtöbb család a saját energiafelhasználását számolgatja, nagyon komoly gondban vannak az alacsony jövedelműek. Azok, akiknek nem sikerült energetikailag korszerűsíteni otthonukat, tehát nem tudtak szigetelni, új nyílászárókat beszerelni, vagy a fűtési rendszerüket egy hatékonyabbra cserélni, Akik akaratukon kívül, kigazdálkodhatatlanul drágán, orosz gázzal fűtik a magyar utcákat. Ezeket a családokat érinti a leginkább az élelmiszerárak elszállása és az infláció is. Nos, a kivérzett önkormányzatok pedig várhatóan sokkal több támogatási igénnyel fognak a fűtési szezonban, a krízisidőszakban találkozni, ami megint csak komoly fejtörést fog a számukra okozni, ha egyébként a saját rezsijüket sem tudják rendezni.
– Talán mellékszálnak tűnik, de fel kell arra is készülni a településeknek, hogy a fűtési kiadások elszállásának egyenes következménye lesz az illegális tüzelés: a műanyaggal, bútorlappal, olajos ronggyal fűtés, aminek beláthatatlan egészségügyi kockázatai vannak.
– Meggyőződésem, hogy valamennyi önkormányzat el kívánja kerülni az intézményei bezárását. Főleg az óvodák és a bölcsődék, illetve a szociális intézmények bezárásával nem kíván egyetlen városvezető sem további terheket róni a családokra.
– Azt várjuk tehát a kormánytól, hogy mihamarabb dolgozzon ki egy intézkedési tervet és azoknak az önkormányzatoknak, akik nem tudják kigazdálkodni a megnövekedett költségeket, nyújtson azonnali kompenzációt, a települések méretétől és mindenek előtt a városvezetés pártállásától függetlenül!
– Indítson a kormány azonnal olyan országos épületkorszerűsítési programot, ami szociális alapon nyújthat segítséget a lakosságnak, hiszen még egyszer: a helyzet jelen pillanatban kilátástalan. Ha a kormány magára hagyja az önkormányzatokat, azzal elsősorban a magyar lakosságnak fog óriási károkat okozni.