
Két bizottsági döntés
Erről nem fognak olvasni sem a kormánypárti propaganda oldalain, sem az állampárt helyi trashmédiája nem fogja az Önök adójából fizetve hirdetni, ezért kérem, hogy bátran terjesszék.
A közgyűlés változatlan összetételű Jogi és Közbiztonsági Bizottsága mindkét ellenem beadott eljárásban úgy döntött, hogy sem az összeférhetetlenségnek, sem a méltatlanságnak nem áll fenn a jogalapja, így egyik esetben sem értett egyet a beadványok feltételezéseivel.
Miért fontos, hogy tagjait tekintve változatlan összetételben? Mert a propaganda állításaival ellentétben, mindkét döntés Dr. Asztalos Éva, a Szövetség Érdért frakció korábban valóban kizárt tagjának bizottsági elnökségével és a frakciót éppen Éva kizárása miatt elhagyó Kozma Piroska szavazatával is született.

A bizottság tagjai 7:0 (jól látják) és 5:3 arányban szavazták le a jogalapot nélkülöző kezdeményezéseket (nem mindenki volt jelen a két ülésen). Az eljárások változatlanul elhibázott törvényi szabályozása miatt, ha kedvük van, naponta adhatnak be (bármelyikünk ellen) továbbiakat.
Érdemi, valódi téttel rendelkező ügy továbbra is egyetlen van: honnan származott Bács István 71,5 milliós tagi kölcsöne és miért titkolta el éveken keresztül a több tízmilliós vagyonelemet a vagyonnyilatkozataiban? Mindkét kérdésre továbbra is adós a válasszal.