Ingatlant tessék, tízszeres áron!

Az októberi közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt – más ingatlanok mellett – a 095/11 helyrajzi számú földterület belterületbe vonása. Ez egy húsz éve húzódó ügy, az ingatlan “újkori” története még a kárpótlás környékén kezdődött, aki pedig ránéz a tulajdoni lapra, ott látja Érd elmúlt harminc évét.

Hogy most újra sürgetővé vált a már évtizedek óta húzódó belterületbe vonás (ami egyébként jelentős értéknövekedést is jelent), az egy 2020-as jogszabálynak, az ún. bekebelezési törvénynek köszönhető. A bekebelezési törvény (pontos nevén: 2020. évi LXXI. törvény a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről) ugyanis mező- és erdőgazdasági hasznosítású földnek minősülő ingatlanokra terjed ki, tulajdonképpen pedig arról szól, hogy a közös tulajdonú ingatlan (azaz föld) tulajdonosai közül, aki a legjobb árat kínálja, kivásárolhatja a többieket.

Márpedig a 095/11 tucatnyinál több tulajdonosa elképesztően rosszul járt volna, ha külterületi földként kellett volna megválnia a tulajdonrészétől, ami aztán előbb-utóbb belterületté válik, hiszen erre Érd önkormányzata már húsz évvel ezelőtt kötelezettséget vállalt. Nem kell mondanom, hogy a felvásárló viszont mekkorát szakított volna, hiszen a terület nem kicsi, összesen 8545 négyzetméter és egyáltalán nincs a világ végén, pont a 7-es főút és az Ercsi út végén működő MOL-kút mellett helyezkedik el.

A 095/11 ingatlan, közvetlenül a 7-es főút mellett

A tucatnyinál több tulajdonos közül tehát az egyik (meglepően alacsony áron) nagyjából 2.000.000 forintos vételi ajánlatot tett, amire rákontrázott egy bizonyos Farkas Gábor András, aki a 8545 nm-es teljes területre adott összesen 4.000.000 forintos ajánlatot.
Valahonnan ismerős lehet a név, ki is lehet ez a titokzatos ajánlattevő?

A történet valóban innentől lesz csak igazán izgalmas, a területnek ugyanis 2012-ig egy bizonyos T. Mészáros András is a tulajdonosai között szerepelt! Az ő számára adott 2012-ben ugyanez a Farkas Gábor András 6.600.000 forintos vételi ajánlatot. Egészen precízen: az ingatlan mindössze 14%-os (612/4398) tulajdonrészéért kínált ekkora összeget T. Mészárosnak, nem kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt! Hogy az adásvétel létrejött, azt a tulajdoni lap bizonyítja, miszerint Farkas Gábor András éppen ennek a 612/4398 tulajdonrésznek a tulajdonosa, amit T. Mészáros Andrástól vásárolt.

Bizonyára nem kizárólag bennem merül fel a kérdés, hogy ha Farkas Gábor András 2022-ben 4 millió forintot adott volna a terület összesen 86%-ért, akkor vajon mi indokolta, hogy 10(!) évvel korábban, 2012-ben 6.6 milliós áron jött létre adásvétel közte és T. Mészáros András között, a terület mindössze 14%-os tulajdonrészéért?

A közgyűlésen kihasználtam, hogy T. Mészáros András jelen van, a kérdést természetesen feltettem neki. Ekkor T. Mészáros András konkrétan belehazudott a kamerába, ugyanis annak a tulajdonrésznek, amit eladott, semmi köze bármilyen kerülőút miatt kivásárolt ingatlanhoz. Hiszen ez nem egy önálló ingatlan, hanem a most szóban forgó 095/11 külterületi telek mindössze 14%-a. A lényegre pedig természetesen nem válaszolt, azaz hogy a vevője, miért “ajándékozta meg” egy tízszer jobb árral, mint amennyiért most szerette volna a tulajdonosokat kivásárolni?

A beszélgetés az Önkormányzati TV felvételének 10. napirendi pontjaként tekinthető meg, de visszanézhető az ÉRDTV közvetítésében is, 2:13:01-tól.

Farkas Gábor András kifüggesztett vételi ajánlata T. Mészáros András számára

Van itt tehát egy legalább 10-szeres árcsökkenés, a jelenlegi tulajdonosok ennyivel jártak volna rosszabbul a kivásárlással T. Mészároshoz képest. A korábbi vevő és a jelenlegi ajánlattevő pedig ugyanaz a Baross utcai Farkas Gábor András, akivel T. Mészáros András 2012-ben 50 millió forint értékben kötött messziről bűzlő ingatlanügyeket, szinte kivétel nélkül tízszeres áron értékesítve Farkas Gábor András számára érdi és Érd környéki ingatlanokat.
A botrányos adásvételeket alaposan dokumentáló oldal itt található: https://derharmat.blog.hu/

A végére pedig a hab a tortán. Farkas Gábor András képviselőjeként 2022-ben az a Machács Barna ügyvéd is feltűnik a történetben, akié a kiirtott Levendulás. Nemrégiben a terület használója trágyával borította be a közvetlenül a lakóterület melletti ingatlant, a környékbeli lakók nagy-nagy örömére. Persze az sem tűnik véletlennek, hogy T. Mészáros polgármestersége alatt – a földtörmeléket leterítő vállalkozó állítása szerint tudtával és beleegyezésével – egyszer csak pont ennek az ingatlannak a közelében hányták le a “fehér utat“.

Legközelebb innen és a “fehér úttal” kapcsolatos fejleményekkel folytatom a történetet.

Oszd meg, ha tetszett: