Petíció >>> Legyenek ivókutak Érden!

Egyre melegebbek a nyarak, egyre jobban veszi igénybe akár egy rövidebb városi séta is a szervezetet. Kánikulában különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, több liter vizet viszont senki nem hurcol szívesen magával. Biciklizők, futók, kutyasétáltatók keresnének felfrissülést a forgalmas köztereinken és a sokak által használt rekreációs területeken. A játszóterekre nemcsak családok járnak, de óvodai csoportok is, nekik kisebb lajtoskocsira elég vizet kell magukkal vinni…

Városgazda intézményvezető pályázat – második nekifutás a harmadik(!) júniusi közgyűlésen

Elsőre csúnyán elhasalt a vörös brigádok jelöltje, Somogyi Tamás a 18 szavazatból mindössze hatot kapott, úgyhogy a vörös polip újra nekifut, megint megpróbálja újabb öt évre megválasztatni az intézmény erőforrásait sajátjaként használó, mind emberileg, mind szakmailag alkalmatlan intézményvezetőt.A gondosan kiválogatott véleményező bizottság már el is készítette a javaslatát: ugyan szűken, de természetesen újra a dilettáns intézményvezetőt tartja a legalkalmasabb jelöltnek……

Somogyi, a „jelölt”

Alig ért véget a múlt héten a második júniusi közgyűlés, a gondosan kiválogatott véleményező bizottság már szaladt is felbontani a megismételt Városgazda intézményvezetői pályázatra érkezett pályaműveket, hiszen lesz még egy közgyűlésünk a hónapban, ahol a Városgazda új vezetőjét igyekszik majd a testület második nekifutásra megválasztani. A városvezetés a fél karját adná, hogy Somogyi Tamás, a Városgazda dilettáns vezetője folytassa, akit…

Lett SUMP-unk és SECAP-unk, de milyen?

A legutóbbi közgyűlésen elfogadtuk városunk Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét (ez a SECAP, Sustainable Energy and Climate Action Plan) és Fenntartható Városi Mobilitási Tervét (ez a SUMP, Sustainable Urban Mobility Plan). Előbbire igennel szavaztam, utóbbinál viszont tartózkodtam. Nemet nyilván nem nyomhatok olyan stratégiákra, amikért több, mint öt éve (közelebb a héthez) könyörgök, hogy megszülethessenek, de a SUMP színvonala helyenként olyan…

Rendes közgyűlés három hónap után

Három hónap telt el az utolsó rendes közgyűlés óta, ennyi ideje nem adhatott be ellenzéki képviselő előterjesztést, nem kérhetett felvilágosítást és napirend után sem szólalhatott meg semmiféle közügyben. Ilyen szervezeti és működési szabályzatot írt magának a Szövetség az MSZP-ért és a DK-ért frakció, így vezetik a várost. Gratulálok Sási Zoltán törzszászlósnak, aki az Év Rendőre Díj kitüntetettje lett, és Berényi…

A „tizennyolcból 6”-ból illene érteni

Ismét rendkívüli közgyűlést hirdetett a városvezetés. Idén a harmadikat, ami azt is jelenti, hogy két rendes közgyűlés között úgy fog eltelni három hónap, hogy a városvezetésen kívül senki semmiféle előterjesztéssel nem élhet, felvilágosításkérést (interpellációt) nem lehet benyújtani és napirend utáni felszólalásra sincs lehetőség. Teljes negyed évig tehát kizárólag a Szövetség az MSZP/DK-ért frakciónak kényelmes témák hangozhatnak el a közgyűlésen. Demokrácia…

Félelmek a CTP ipari parkja körül

Ritkán töprengek annyit egy-egy bejegyzésen, mint ahogy azt most, a CTP tegnapi, XXII. kerületi lakossági fórumát követően tettem. Ez az az ipari és logisztikai park, ami Budafok-Tétény és Érd területén helyezkedik el, egyelőre még csak a fővárosi csarnokok állnak pár méterre a közigazgatási határtól, és már többször írtam a vele kapcsolatos aggályaimról (itt és itt). Nos, a tegnapi fórum apropója…

Érd első Miyawaki-erdeje

Ami úgy az első, hogy a Kós udvarán már volt egy, nyilvános helyen viszont tényleg ez az első. Régóta terveztem, hogy el kellene kezdeni Érden is minierdőket ültetni, hiszen számos olyan pár tíz négyzetméteres terület van a városban, ahogy nagyon másnak helye sem lenne, illetve sokszor a talaj miniősége is olyan, hogy igazán csak ezeknek a gyorsan növekvő minierdőknek alkalmas….

Somogyi Tamás, a „referens”

A kezelhetetlenül demokratikus városvezetés ezekben a pillanatokban is azon mesterkedik, hogy miként érje el, hogy a Városgazda intézményvezetői pályázatra beérkezett 8-10 jelentkezőből mindössze egyre szavazhasson a közgyűlés. Természetesen kedvencükre, Somogyi Tamásra.De ki is ez a vörös brigádok számára nélkülözhetetlen úr, miféle képességeit nem tudja a vörös polip nélkülözni? (FONTOS: Bár többször volt rá próbálkozás az egyéb hazugságai között, hogy az…

Folytatódó lejtmenet a februári közgyűlésen

Kissé megkésve, de nem feledve a közgyűlésen történteket, hozom a beszámolót a februári közgyűlésről. A városházi „jelentések” már kifutottak, valóban lett Településterv (új HÉSZ, amiért komoly köszönet illeti a Főépítészi Főosztály munkatársait!), nyilván a többség elfogadta a költségvetést, például olyan sorokkal, hogy a Romics szakrendelő 0 (azaz nulla) forint önkormányzati támogatásban, kiegészítő forrásban részesül.Látva a Fidesz jelöltje, Kardosné lelkes kórházlátogatásait,…