Somogyi Tamás, a „referens”

A kezelhetetlenül demokratikus városvezetés ezekben a pillanatokban is azon mesterkedik, hogy miként érje el, hogy a Városgazda intézményvezetői pályázatra beérkezett 8-10 jelentkezőből mindössze egyre szavazhasson a közgyűlés. Természetesen kedvencükre, Somogyi Tamásra.De ki is ez a vörös brigádok számára nélkülözhetetlen úr, miféle képességeit nem tudja a vörös polip nélkülözni? (FONTOS: Bár többször volt rá próbálkozás az egyéb hazugságai között, hogy az…

Folytatódó lejtmenet a februári közgyűlésen

Kissé megkésve, de nem feledve a közgyűlésen történteket, hozom a beszámolót a februári közgyűlésről. A városházi „jelentések” már kifutottak, valóban lett Településterv (új HÉSZ, amiért komoly köszönet illeti a Főépítészi Főosztály munkatársait!), nyilván a többség elfogadta a költségvetést, például olyan sorokkal, hogy a Romics szakrendelő 0 (azaz nulla) forint önkormányzati támogatásban, kiegészítő forrásban részesül.Látva a Fidesz jelöltje, Kardosné lelkes kórházlátogatásait,…

Tóbiás, a koordinátor

Hónapok óta válogatott lódításokkal, mellébeszéléssel és elhallgatással akadályozta a városvezetés, hogy Önök megtudhassák, mit keres Tóbiás József, az MSZP korábbi elnöke a Szociális Gondozó Központban? Legutóbbi adatigénylésemre is meglehetősen ködös válaszok érkeztek az intézmény vezetőjétől, néha akarattal nem értve a feltett kérdéseket, nem véletlenül. Tóbiást vörös elvbarátai ugyanis „szakterületi koordinátorként” alkalmazzák.Fun fact: ilyen pozíció korábban nem volt az intézményben, teljesen…

Folytatódott az esés-kelés, közgyűlés januárban

Távozó intézményvezetők és városházi kollégák, kizárólag a többségnek kellemes új SZMSZ, továbbra is fenntartott DK-s kifizetőhely, illetve az Érd Aréna botrányos árazása, talán ezek voltak a legfontosabb témák a januári – már-már maratoni – közgyűlésen. Még a napirend előtt nehezményeztem, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben, idén nem érkeztek meg a januári közgyűlésre a képviselői beszámolók (évente köteles minden képviselő beszámolni…

Képviselői beszámoló 2025

Bár nagyon úgy tűnik, hogy az új Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásával a közgyűlési többség el fog búcsúzni az írásbeli képviselői beszámoló hagyományától, én örömmel készítem el és teszem közzé idén januárban is. Egyébként mivel egész évben képtelenek voltak a közgyűlés elé hozni az új szabályzatot, elvileg most is kötelező lenne elkészíteni, de teljes mértékben értem, hogy miért vezetik ki.Hiszen…

Novemberi közgyűlés, újabb mélypontokkal

A novemberi közgyűlést megelőzően került sor a Szociális Munkáért Díj átadására, a teremben személyesen is megtettem, de itt is örömmel gratulálok Vigh Szilvinek! Három évig tartott, de megszületett a döntés, miszerint az Életfa Egyesület használhatja a volt Bölömbika utcai rendelőt. Ömböli Ági az egyesület képviseletében röviden elmondta a terveiket is, drukkolok nekik, hogy minden úgy teljesüljön, ahogy szeretnék. Lezárult a…

Tóbiásné is a rendszer szolgálatában

Miközben továbbra sem kapok választ sem az önkormányzattól, sem az intézménytől, hogy ugyan mit keres Tóbiás József, az adófizetőket 50 millió forinttal átverő volt MSZP-elnök a Szociális Gondozó Központban, úgy látszik, hogy a hírhedt tenerifei ingázó felesége is megtalálta az elfoglaltságát.Belépett egy Digitális Polgári Körbe! Egészen biztos vagyok benne, hogy a ’26-os választások előtt a Fidesz élesíteni fogja a teljes…

Érd alpolgármester (sic!) lop, csal, hazudik

Feljelentést tettem Harmat Ákos magángépjármű-használati elszámolása miatt. Ha nem időutazó, akkor hazudott. 2022 augusztusában Csőzik László polgármester és Feik Csaba jegyző aláírásával új gépjárműhasználati szabályzat született az érdi városházán. Ennek forradalmi újítása egyrészt az volt, hogy a kabinetvezető is végre lényegében ingyenesen használhassa a hivatali autóját (korábban nem volt ilyen, de Varga András (MSZP) már akkor is minden pénzt megért…

Továbbra sem tudunk szinte semmit a CTP logisztikai és ipari parkjáról

Ismét rendkívüli közgyűlésünk volt (idén még csak a hatodik…), mindössze két napirendi ponttal: egy gyerek háziorvosi körzet helyettesítéséről, illetve a CTP beruházóval való megállapodásról. Azzal a CTP-vel, aki Érd és a XXII. kerület határán egy összesen 70 hektáros logisztikai és ipari parkot gründol, hogy másképp, mint „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként”. Az érdemi eszmecserét egy kellően komikus jelenet előzte meg….

Gallyazás ügyben aligha lesz változás

Bár volt rá esély, hogy tényleg beleálljon a város, a szeptemberi közgyűlésre végül szabályalkotás helyett, csak egy csenevész tájékoztató érkezett, hogy miért fogadja el a városvezetés, hogy a villamos vezetékeket (védőtávolságukat) óvó jogszabály felülírhat minden ökológiai, jólléti, környezetvédelmi, vagyonvédelmi stb. érdeket. Pedig megvan a kellő szakmai tudás, hogy a csonkolások helyét átvegyék a lényegesen kíméletesebb beavatkozások. A helyzet sajnos az,…