Érd
Végre SUMP Érden is

Végre SUMP Érden is

Hosszú évek vergődését követően, végre folyik az érdi SUMP (Sustainable Urban Mobility Plan) kidolgozása, ma az ún. önkormányzati munkacsoport ült össze első ízben. Ez a mobilitási terv határozza majd meg a következő legalább évtized közlekedéstervezési és szervezési irányait, ebben fektethetők le a város törekvései a közösségi és megosztott közlekedési eszközök, a kerékpáros mobilitás és persze a gyalogos közlekedés tekintetében is. Az autókat majdnem kár is külön említeni, kihagyhatatlan része természetesen (én is vezetek, még mielőtt…).

A kiírást megnyerő Ex Ante Tanácsadó Iroda a képviselők, a bizottsági tagok és a hivatal ajánlásait, meglátásait gyűjtötte össze. A következő hetekben kerítenének sort szakmai és civil egyeztetésekre, illetve folyik egy – nem mindenki szerint hibátlan – online kérdőívezés a lakosság körében. Ma kifejezetten kértem, hogy ne kizárólag külön csoportokban kerüljön majd sor ezekre az egyeztetésekre, hiszen igenis egy asztalnál a helye a mérnököknek, a közlekedési szakembereknek, a politikai döntéshozóknak, valamint a civileknek és a piaci, gazdasági szereplőknek is. Az agglomerációs mobilitás, a környezet-, táj- és térhasználat olyan komplex kérdései a városi létnek, amit nem is lehet csak egy-egy település közigazgatási határán belül értelmezni.

Ma is szóba került több tucat olyan kérdés, amik jelentős részét már a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia is taglalta, vagy a közösségi gyűlés is megfogalmazta fejlesztési igényként, javaslatként. Utóbbit, illetve az erre épült egyetemi szakszemináriumi felmérést is a készítők figyelmébe ajánlottam, hiszen a SUMP munkatervként majd nagyon is kell, hogy épüljön a korábban elkészült stratégiákra. Beszéltünk tehát a parkvárosi kötött pálya álmától a P+R-eken és a midibusz hálózaton át a gyalogátkelőhelyek hiányáig sok mindenről, a munkaanyag októberre kellene, hogy elkészüljön, addig számos lehetőség lesz még az akciótervet alakítani, pontosítani.

Gondolhatunk egymásról bármit – az én viszonyom sem felhőtlen a közgyűlés egyes tagjaival -, de hol van ilyenkor az állampárt helyi csapata? Hol volt egyébként a képviselő-testület fele? A Fidesz ugyanis egyetlen képviselője, vagy bizottsági tagja sem érezte úgy, hogy ott kellene lennie ezen a munkamegbeszélésen, ahogy a képviselők fele ugyanígy más elfoglaltságot talált magának. Márpedig a SUMP – ahogy a szintén régóta akadályozott SECAP (fenntartható energia- és klíma akcióterv), ZIFFA (zöldinfrastruktúra fejlesztési és fenntartási akcióterv) és ITVT (integrált települési vízgazdálkodási terv) is – mindannyiunk, főleg gyermekeink, unokáink közös ügye.

A munkacsoport mai megbeszélésén a következők javaslatokat tettem:

  • A Tárnoki út és a Szőlőhegyi út olyan új tengely lehet a városban, ami új kihívásokat is fog magával hozni (főleg az útvonal mentén lakók számára), de mind Érd, mind Tárnok számára szinte kötelezően kihasználandó lehetőség.
  • Sajnálatos, hogy kevés az okos zebra a városban, de még fájóbb, hogy még a legforgalmasabb utakon is alig van gyalogos átkelőhely.
  • A vasúti megállókat kivéve (nagyállomás, Tétényliget), értelmetlen a város szélére P+R parkolókat álmodni, ugyanis a tömegközlekedés elégtelensége miatt nem lehetne majd onnan bejutni a városközpontba, vagy a munkahelyekre.
  • Méregdrága P+R parkolóházak helyett a közösségi közlekedésre lenne érdemes költeni, minél inkább szolgáljuk ki az autós közlekedést, annál több autó lesz az utakon.
  • Feltétlenül meg kell találni azokat az édesanyákat, akik kisgyerekekkel, babakocsival közlekednek a városban, hiszen ők aztán igazán tudják, hol és miként (nem) lehet közlekedni.
  • Mivel a Budapesti Közlekedési Központtal is van közös felület és lesz közös tennivaló, ki kellene nyitni a BKK-hajók útvonalának meghosszabbítását Érdig, sőt Százhalombattáig. Nemcsak egy új közlekedési útvonal csillapíthatja az ingázás zsúfoltságát, de – természetesen maximálisan ügyelve az ártéri erdőkre és az élővilágra – attrakciónak sem lenne utolsó.
  • A MÁV-nál el kellene érni, hogy az IC-k álljanak meg Érden. Bővítik az M7-est, egyebek között azért, hogy könnyebben le lehessen jutni a Balatonra, de nem állnak meg az intercity-k egy 80.000-res városban.
  • Végül pedig nem szabad elfelejteni, hogy a SUMP nem kizárólag műszaki, vagy forgalomtechnikai anyag, ezért kifejezetten hangsúlyos szerepet kell szánni a szemléletformálásnak. Meg kell teremteni a lehetőségét és rá kell venni minél több itt élőt, hogy az autó helyett más közlekedési eszközöket válasszon. Fel kell karolni az elektromos kerékpározást, a „biciklibusz” kezdeményezéseket és tulajdonképpen mindent, amitől kevesebb autó kényszerül az utakra.

Én kíváncsian várom a folytatást.