Az emlékezés napja Érden

November 4-én, az Ötvenhatosok terén emlékeztünk a forradalom áldozataira és a szabadságharc gyalázatos eltiprására. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én mondhattam az emlékező beszédet.
Ennek a felvételét és szövegét tartalmazza a bejegyzés.

Az elhangzott beszéd szövege:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Emlékezők!

12 dicső napig élt az 1956-os forradalom.
67 évvel ezelőtt, november 4-e hajnalban újra megindultak a megszálló csapatok.
60 ezer szovjet katona és KGB-s tiporta el a forradalom lángját.
Az agresszióról Moszkvában döntöttek.
A szabadság ellenségei mind felsorakoztak. Nem volt kérdés, ki képviseli a jövőt és ki a múltat. Nem voltak árnyalatok, féligazságok, helyezkedések.
Vérvörösbe borították az utcákat, ártatlanul gyilkoltak le, végeztek ki ezreket.

Mégis: november 11-ig védték a hazát a szabadságharcosok. Még egy hónappal később is tüntetések voltak országszerte. Tavaszig tartott, amíg a pufajkások megszilárdították hatalmukat. De csak 1957 végén ragadták teljesen kezükbe az országot.
1956 csodálatos, semmihez nem fogható történelmi pillanat volt! Soha azután nem volt ilyen egység. Munkás és diák, vidék és főváros ugyanazt akarta.
Szabadságot! Függetlenséget! Az orosz csapatok kivonását! Elűzni Moszkva talpnyalóit örökre!

Honfitársaim!

Ég és föld remegett 1956-ban. A forradalmárok újrafogalmazták még a „Miatyánkot” is.
„A Magyar nép Miatyánk”-ja több változatban terjedt az országban. Röplapokon osztogatták. Kézről kézre adták. Még a levert forradalom után, decemberben is kitűzték egy bonyhádi iskola faliújságjára.
Így szólt:
„Miatyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben / Átkoztassék meg a Te neved, / Múljon el a Te országod, / Szűnjön meg a Te akaratod, / Miképpen Oroszországban, / Úgy itt a földön is. / A mi mindennapi kenyerünket / Hagyd meg nekünk ma, / És bocsásd el a mi foglyainkat, / Miképpen mi is elbocsájtjuk a ruszkikat, / Akik ellenünk vétettek. / És ne vigy minket Szibériába, / De szabadíts meg minket az orosztól. / Mert Tiéd az ország, / De nem mindörökké! Ámen.”

Kétségbeesett, de éltető, élni akaró fohász volt ez. Azt üzente, hogy a magyarok nem hagyták magukat megtörni. Ki tudjuk röhögni az elnyomót!
Pedig a szovjethatalom és Kádár pribékjei iszonyú vérengzést rendeztek. Nem volt elég, hogy tankokkal verték le a forradalmat. Decemberben sortüzek dörrentek Salgótarjánban és Egerben. Elszánt csoportok pedig még ekkor is fegyveresen harcoltak Tatabányán, Miskolcon és Pesten.

Kedves Barátaim!

A forradalmárokat sohasem győzték le. Megsemmisítették vagy elüldözték őket.
2500-an estek el. Százakat végeztek ki. 26 ezer embert vádoltak meg. 22 ezret el is ítéltek. 13 ezret zártak internálótáborba. Köztük az érdi Nemzeti Bizottmány vezetőjét, Gévay Nándort, aki Kistarcsán és Tökölön raboskodott. A bűne mindössze annyi volt, hogy őrizte a nyugalmat és rendet tartott Érden.

200 ezer embert üldöztek el az országból. A menekültek fele 25 év alatti, döntő többségük fiatal szakmunkás. Velük ment az összes magyar egyetemista 10 százaléka. Ők és a leszármazottaik jelentik ma a magyar diaszpóra magját a világban. Ausztráliától Kanadáig, Dél-Afrikától az Egyesült Államokig.

Kádárék szisztematikusan tönkretették, elüldözték az ország jövőjét!
Hogy Moszkva örüljön. Hogy az állampárt megmaradjon.
Aki itthon maradt, azokat megpróbálták lekenyerezni. Vége lett a kötelező beszolgáltatásnak. A felbomlott téeszeket nem állították vissza. Drágábban vásárolták fel a terményeket. Bért emeltek az iparban. Növelték a nyugdíjakat.
Szovjet és kínai segélyből lett több áru a boltokban.

Cserében a bűnbakokat kíméletlenül lemészárolták. Miskolcon már decemberben elkezdődtek a kivégzések. Nagy Imrét és társait 1958 júniusában ítélték halálra és gyilkolták meg, de még 1961-ben is végeztek ki ’56-osokat.
Akkora volt a hatalom bosszúszomja, hogy rendes temetést sem kaphattak. Jeltelen gödrökben, összedrótozva kaparták el a kivégzett miniszterelnököt és mártír társait.
Szégyen és gyalázat volt, amit Moszkva szolgái tettek, erre soha nincs mentség!

Polgártársaim!

A keleti zsarnokok magasztalásában, a diktátorokkal való parolázásban ’56 leverésének a szelleme kísért. A forradalmárok nem kiegyezni akartak, hanem egy független, demokratikus Magyarországot, ahol az emberek szabadon kifejezhetik véleményüket és saját maguk irányíthatják sorsukat.
És lám, a történelem mindig a bátrakat igazolja, nem a megalkuvót, és végképp nem a zsarnokot.
Kádár még megélhette Nagy Imréék újratemetését és rehabilitálását. Hogy Kádárral az a rendszer is kimúljon, aminek legyőzéséért ’56 hősei az életüket áldozták, családjaik pedig a meghurcolás, a megbélyegzés éveit, évtizedeit vállalták.

Koszorúinkkal az ő múlhatatlan áldozatuk előtt tisztelgünk.
Példájuk ma és nemzedékek múlva is utat mutat: a magyar szabadság mindennél fontosabb.

Éljen a hazánk, a szabad Magyarország és örökké éljen ’56 hőseinek emléke!