Igazságot az anyáknak, megbecsülést a gondoskodóknak!
A nők számtalan kompromisszumot kénytelenek megkötni életük és főleg karrierjük során. Először is a háztartási feladatok, a gyereknevelés még mindig elsősorban a nők feladata. A legtöbb esetben az idős, beteg hozzátartozó gondozása is a nőkre hárul a családban. Nincs rendjén, hogy ezeket a láthatatlan munkákat a társadalom nem ismeri el, nem fizeti meg. Az ápolási díjat a nem a gyereküket otthon ápolók esetén is a minimálbér szintjére kell emelni, a nyugdíjakat pedig igazságosabbá kell tenni, hogy a gyermekvállalás, az hozzátartozók ápolása mint korrekciós tételek megjelenjenek a nyugdíj számításánál is.
A gyermekvállalás után még mindig nagyon nehéz a munka világába való visszatérés. Sem az intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák), sem a munkahelyek nem elég rugalmasak. Nagy hangsúlyt kell fordítani a helyi munkalehetőségek megteremtésére, több támogatást adni a munkaadóknak az atipikus munkavállalási formák, például a részmunkaidő, vagy a távmunka bevezetésére. A bölcsődék, óvodák és iskolák nyitva tartását a dolgozó nők igényeinek is megfelelően kell kialakítani, nem feledve, hogy javarészt ezekben az intézményekben is nők dolgoznak. Szükséges az iskolákhoz igazítani a tömegközlekedés járatait, a gyalogátkelőhelyeket sűríteni kell és biztonságosabbá kell tenni, ahol indokolt, a járdákat megépíteni, vagy szélesíteni, felújítani szükséges, hogy a nagyobb gyerekek egyedül is biztonságosan közlekedhessenek. Érden óriási probléma a férőhelyek száma a bölcsődékben és óvodákban. Két bölcsődénkben összesen 240 férőhely áll rendelkezésre a 75.000 lakosú városban, ez a szám a hasonló lélekszámú Szombathelyen, Szolnokon, vagy Veszprémben 450 felett jár. Az óvodáinkban elképesztő logisztikai kihívás a gyerekek elhelyezése, több száz férőhely hiányzik itt is. Méltatlan, hogy az határozza meg a munkába való visszatérés idejét (ezzel szoros összefüggésben a család anyagi helyzetét), hogy mikor tudja a nő a gyerekét egy intézményben elhelyezni. Ugyanakkor azt is el kell érni, hogy lehetőleg ne a család anyagi helyzete határozza meg, hogy mikor kell egy nőnek visszatérni a munkába, hanem saját és gyermekének igényei. Tarthatatlan, hogy 2008(!) óta nem emelkedett a GYES és a családi pótlék összege. Ma egy egyedülálló szülő, bármilyen alacsony is legyen a jövedelme, 13.000 és pár száz forint családi pótlékot kap. Ez alamizsna, a cél, a GYES és a családi pótlék megduplázása kell hogy legyen.
És ha már egyedülállók. A nagycsaládosok kedvezményeit (ingyenes étkezés, ingyenes tankönyv a felső tagozaton, munkáltatói járulék-kedvezmények) ki kell terjeszteni az egyszülős családokra, hiszen minden gyerek egyforma esélyt, egyforma lehetőségeket érdemel.
Az apák még mindig összesen 5 nap fizetett szabadságot kapnak gyerekük születése után, ezen kívül semmilyen ösztönző rendszer nincs, ami lehetőséget teremtene számukra, hogy aktívan részt vegyenek kisgyermekük nevelésében. Szükséges a gyerekek után járó szabadnapok számának növelése is, hogy a családok minél több értékes időt töltsenek együtt.
Az évek óta emlegetett unokák nélküli ország rémképe egyre inkább a valóság. Egyre kevesebb unoka születik és egyre többen választják a külföldi boldogulást (bár a pandémia némileg pozitívan befolyásolta a jelenséget). Unokák nélkül márpedig nemcsak az idősek ellátásának finanszírozása kerül veszélybe, hanem a jellemzően a nőkre háruló feladatokat is egyre kevesebben és egyre idősebbek fogják ellátni. A gondoskodási válság egyetlen megoldása, ha az idősek megbecsülése megjelenik a nyugdíjszelvényeken és a róluk gondoskodók bérpapírjain is. Kell, hogy legyen valódi választása a családoknak idős hozzátartozójuk intézményi elhelyezése és otthoni ápolása között. Ehhez persze a férőhelyek számát is növelni kell az időseket ellátó állami és önkormányzati intézményekben.
Ezért állok ki határozottan amellett, hogy kapják meg a szociális ágazat dolgozói is az egyszeri 500.000 Ft bérkiegészítést, tovább kerüljön sor átfogó bérrendezésre a szociális szférában!
A szociális ágazatban dolgozók mellett a pedagógusok és egészségügyi dolgozók fizetését is rendeznünk kell! Bár más és más kihívással küzdenek a mindennapjaik során, helyzetük nagyon sok mindenben hasonlít. Mind három szektorban a dolgozók alulfizetettek, túldolgoztatottak, mégis komoly felelősséget vállalnak munkájuk során. Munkájuk társadalmi elismertsége annak ellenére sem megfelelő, hogy haszna felbecsülhetetlen. Ráadásul ezekben a szektorokban a dolgozók 80%-a nő, és az ő helyzetük a korábban vázoltak okán még nehezebb. Sürgősen változtatnunk nem kizárólag a nők, hanem az egész társadalom érdekében, hiszen az egészségünkért, a gyerekeinkért és a legkiszolgáltatottabb rétegekért ők dolgoznak nap mint nap.
Mi más lenne például a közoktatás feladata, mint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése? Mi más lehetne a cél, mint az óvodától a diplomaszerzésig olyan generációk felnevelése, akik képesek lesznek a XXI. század kihívásaira a legjobb válaszokat adni, nemcsak lexikális tudással, hanem megfelelő készségekkel és kompetenciákkal is rendelkeznek. Az új alaptantervnek erről kell majd szólnia
A társadalmi normák változásához hosszabb időre van szükség, férfiként a legtöbbet azzal tehetünk, ha jó példát mutatunk a gyerekeinknek, aktívan részt veszünk a nevelésükben, és a háztartási teendőket is megosztjuk. Férfiként, apaként, erre buzdítom férfi társaimat, döntéshozóként, pedig maximálisan támogatok minden olyan erőfeszítést, ami segít a nőknek, hogy esélyük legyen szabadon dönteni az életükről.
