
Év végi, év eleji témák
2022 decembere és az év eleje sem telt tétlenül, számos témában volt alkalmam megszólalni és különböző médiamegkeresések is érkeztek, amiknek örömmel tettem eleget. Ezeket szedtem sorba ebben a bejegyzésben.
December közepére tűnt úgy, hogy valamiféle megállapodás meg fog születni a kormány és az Európai Unió között, az uniós források (egy része) végre megnyílhatnak előttünk. Hiszen ezek a pénzek a magyar embereknek járnak, sem a helyreállítási alap, sem a kohéziós pénzek nem segély, hanem egy nem is túlságosan magas ár, amiért megnyitottuk a piacainkat a nyugati vállalatok, a nyugati tőke előtt. Nagyon hamar kiderült viszont, hogy a megegyezésnek éppen ezek a nagyvállalatok örülhetnek igazán, hiszen számukra Magyarország továbbra is adóparadicsom maradhat, míg a reálbérek viszont folyamatosan csökkennek. A társasági adó felső kulcsának bevezetéséről szóló javaslatunkról is beszéltem december 14-i sajtótájékoztatómon.
Néhány nappal később, az “azeri megadeal”-ről derült ki, hogy komoly kétségeket vet fel. Hiszen hogyan lehetséges az, hogy a kormány szerint megéri 3000 kilométer távolságból, tengeri kábelen keresztül, még meg sem épült szélerőművek energiáját importálni, amikor a szélenergia hazai hasznosítását a kormány betiltotta? A helyzet az, hogy ahogy nincs idehaza öko-avokádó, úgy a több ezer kilométerről érkező energia ökológiai lábnyoma is akkora, mint egy jetié. December 19-i sajtótájékoztatómon is elmondtam, hogy ha az azeri importra költött forrásokat a hazai hálózat fejlesztésére, a hazai kapacitások bővítésére és épületszigetelési programokra költenék, sokkal gyorsabb eredményeket érnénk el.
Bár nem feltétlenül ez volt a “közmédia” célja, december 21-én az M1 műsorában tudtam az embereket leginkább érdeklő kérdésekről, az azeri import ellentmondásairól, az autómentes Lánchídról, valamint az agglomerációs közlekedésről beszélni.
A teljes beszélgetés ezen a linken tekinthető meg, annyi spoilert viszont engedjenek meg, hogy a “közmédia” által választott cím teljes képtelenség.
Az év elején sokadjára hívtam fel a figyelmet a hulladékkal való tüzelés veszélyeire, ezzel kapcsolatban a Spirit FM-en is volt alkalmam elmondani, hogy évente több mint 10.000 honfitársunk korai haláláért felelősek a levegőbe eresztett mérgező anyagok, illetve hogy mennyire összetett probléma a hulladékkal való fűtés. Egyszerre van szükség szemléletformálásra, hatékony fűtéstámogatási rendszerre, országos és bárki számára elérhető fűtéskorszerűsítési és épületszigetelési programokra, valamint határozott és következetes hatósági fellépésre.
Néhány napja kaptam meghívást az ATV Mai Téma című műsorába, ahol az önkormányzatok jelenlegi helyzetéről és az év végén furcsa módszertannal kiosztott kormányzati támogatásokról beszélgettünk Lampé Ágnes műsorvezetővel Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese, valamint Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet elemzője társaságában. A felvétel két részletben tekinthető meg a műsor oldalán: 1. rész, 2. rész.
Végezetül mai, budapesti sajtótájékoztatómon Lantos Csaba ígéretét kértem számon, aki egyelőre továbbra is csak szavakban támogatja Magyarország energiafüggetlenségét és a szélenergia hasznosítását, hiszen a szélerőművek betiltásának feloldása érdekében egyelőre semmit nem tett. Az önmagában üdvözlendő, hogy a miniszter is beismeri az Orbán-kormány évtizedes bűnét, miszerint kiszolgáltatták az országot a külföldi, elsősorban orosz fosszilis energiának, de a megújulókra való átállásból, az érdemi cselekvésből semmi sem látszik.