Élő vizeket a nedves sivatagok helyére, avagy a városi vízfolyások rehabilitálása
A természeti környezet hiánya gyermekeink jövőjét kockáztatja
Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a természeti erőforrások, így a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.
Napjaink szomorú tapasztalata, hogy a természetes élőhelyek egyre több helyen eltűnnek, újabb és újabb területeket betonoznak, vagy térköveznek le. Világszerte csökken a termőföldek mennyisége. A túlzott és sokszor fölösleges ipari és mezőgazdasági termelés, a túlfogyasztás egyaránt rombolják a természetes környezetet, az élővilágot. Nincs ez másként vizeinkkel sem, a folyókat gyakran kiegyenesítik, a városokban a kisebb folyókat, a patakokat is beton vagy kövezett mederbe terelik. Ezzel elvész a vízfolyás kapcsolata a természettel, a korábbi vízparti növény- és állatvilággal. De az emberekkel is, a fallal körülvett folyó vagy patak partjára alig lehet lesétálni, nem lehet a vízbe belegyalogolni. A világ minden részéről, így hazánkból, sőt Érdről is említhetünk rossz példákat. Olyan városi folyókat, patakokat, amelyeknél a vízfolyás és az ökológiai rendszer minden kapcsolata elveszett, a legrosszabb esetekben a korábbi tisztavízű patakból szennyvízcsatorna vált.
Az éghajlatváltozás ma is érezhető hatásai miatt vizeink jó ökológiai állapotát meg kell őrizni, vagy igyekezni kell helyreállítani az elmúlt évtizedek kárait. A Greenpeace egyik tanulmánya utal arra, hogy Magyarország éghajlata egyre szárazabb, a hőmérséklet a világátlagnál gyorsabban, már 1,4 °C-kal emelkedett. Aggasztó vizeink helyzete is, folyóvizeinkből 37 van kiszáradófélben, felszíni vizeinknek mindössze egyötöde van jó ökológiai állapotban, a folyók természetes árterületének pedig több mint 90%-a elpusztult. Ezért óriási kincs a Beliczay-sziget és a dunai árterünk. Tavaink helyzete sem jobb, nagy tavaink partján természetpusztító beruházások épülnek és sok helyen a felszín alatti vízkészletek is veszélyben vannak, néhány esetben elszennyeződésük is fenyeget.
A nemzetközi gyakorlatban számos jó példát láthatunk arra, hogyan lehet a korábbi folyó-, vagy patak-kiegyenesítő gyakorlatot elvetve, a vízfolyásokat „visszavadítani”, természetes állapotához közelebb vinni, a lebetonozott partokat felszabadítani a növényzet és nem utolsósorban a városlakók számára. Az csak ráadás, hogy az ilyen módon kezelt vízfolyások, amennyiben sikerül nagyobb teret adni a vizeknek, településeink katasztrófákkal szembeni ellenállóságát is segítik. A szélesebb mederben kártétel nélkül levonulhatnak nagyobb árvizek is, a hőségnapokon a létrejövő vizes ökoszisztéma teszi élhetővé településeinket és a természetes mederből a talajba szivárgó vizek a súlyos aszályok idején is segítik a zöld környezetünk fennmaradását.
Dél-Koreában, Szöul belvárosában, 2003-ban alakítottak ki a Cheong Gye Cheon nevű városi vízfolyáson, egy 10 km hosszú rekreációs övezetet, ahol a háború utáni gyors közlekedési infrastruktúrafejlesztés miatt a kis folyót korábban teljesen lefedték, lebetonozták, hogy utakat alakítsanak ki az autóforgalomnak. A folyócska lefedését és a felüljárót megszüntették, a víztől távolabb építettek egy jóval keskenyebb autós felüljárót, és ahol lehetett a visszanyert folyó partjait kiszélesítették. Ahol kevesebb volt a hely, ott legalább sétálóutat alakítottak ki, növényzetet telepítettek a folyócska mellett. Kanyargósabbá tették, ezzel le is lassították a vízfolyást és kis lépegetőkövekkel, keskeny gyalogos hidakkal átjárhatóvá tették a két partot. A cél az volt, hogy a kis folyó partját és vízfelületét elérhetővé tegyék az emberek számára, a növényzet telepítésével pedig a természetességet kívánták visszahozni. Mindezeket a folyóparthoz köthető programokkal, látványosságokkal tették vonzóbbá. A fejlesztés következtében a kis folyóból származó gyakori városi elöntések is megszüntek.
Szingapúrban, a Kallang folyó mellett 2006-ban alakítottak át egy területet, ahol magas lakóházak előtt, a kiegyenesített és betonelemekkel határolt folyót szabadították fel. Az eredmény lenyűgöző, a kibetonozott „vizesárok” helyett egy jóval szélesebb, kanyargós patakot látunk, zöld füves szegéllyel, az alacsony vízben pedig gyerekek sétálhatnak. A két part közötti közlekedést gyalogos híddal oldották meg.
Németországban, Münchenben, 1995-ben az Isar folyó partjának egy szakaszát vadították vissza. A korábban kiegyenesített folyómedret kiszélesítették, magasabb kavicspadokat alakítottak ki, ahol a kialakult kis tocsogókban játszanak és fürdenek a gyerekek, a nagyobb vízmennyiséget pedig a kavicspad alatti, szélesebb mederben vezetik el.
A kisebb folyók, patakok, vízfolyások természetessé tételében a skandináv vagy balti országokban is találunk számtalan jó példát, az Egyesült Államokban, Denverben, a South Platte folyó mellett pedig már 1980-ban megkezdték a Confluence városi park kialakítását két folyó találkozásánál, ahol homokpaddal és kőszórással elválasztva, egy strandolásra is alkalmas terület jött létre. De hogy ne menjünk igazán messzire, komplex fejlesztések történtek Lengyelországban, Lódz városában is. Hazai szinten az ilyen mélységű jó gyakorlatok sajnos még csak tervek szintjén léteznek, az áttörés a mindennapi városfejlesztés gyakorlatában várat magára. Jó példa Ajka városfejlesztési koncepciója, melyben a város 2030-ra célozza meg a Torna-völgy reziliens, vagyis rugalmasan ellenállóvá átalakítását. A különböző környezeti és éghajlati hatásokhoz alkalmazkodó természeti és vízügyi környezet kialakítása azt jelenti, hogy esztétikus és ökologikus, úgynevezett robusztus kék-zöld infrastruktúrát vezetnek be, új szemléletű és fenntartható városi csapadékvíz-gazdálkodással, növelik a biológiailag aktív és rekreációs területek egybefüggő hálózatát, és hangsúlyos szerkezeti szerepű patak-völgyet alakítanak ki.
Mit is jelent a városi patakok, valamint a kisebb folyók, vízfolyások rehabilitációja?
A cél minél több eredeti funkció visszanyerése. Az EU Víz Keretirányelve leszögezi, hogy a víz nem szokásos kereskedelmi termék, hanem örökség, amit annak megfelelően óvni, védeni és kezelni kell.
De mitől is függ egy vízfolyás természetességi foka? Osztályozhatjuk a különböző megoldásokat például, ha egy gazdag természeti környezetben, sűrű növényzet tövében folyó, érintetlen (általában kanyargós), tiszta vizű, patak ökológiai állapotát 100%-osnak tekintjük, akkor a betonteknőbe kényszerített, kiegyenesített, sok helyen még betonlapokkal is fedett vízfolyás, amelyet ráadásul korlátokkal zárnak el az emberektől, az ökológiai szempontból inkább 0%-osnak tekinthető.
Mi lehet a hajtóereje a városi vízfolyások természetességi fokának növelésének? Egyebek mellett az árvízkockázat csökkentése. Az éghajlatváltozás miatt gyakoribb áradások, vagy özönesők esetén a természetes patakmeder a víz egy részét elnyeli, a talajban lévő nagyobb nedvesség pedig az aszályos időszakokban jön jól. A vízgazdálkodás korszerűsítése, a folyók, patakok jó ökológiai állapotba hozása ráadásul gazdaságilag is előnyös.
A közvetlen, azonnal jól mérhető hasznok közül említhetjük a természetes környezet közelében lévő ingatlanok árának emelkedését, a vizekhez hozzáférő lakosság egészségének javulását, a közösségi tevékenységek erősödését. A középtávú hasznok között a biológiai sokféleség megtartását, a klímaalkalmazkodást, a katasztrófák csökkenését és a munkahelyteremtést.
A bemutatott jó példáknak számos helyi tanulsága van.
A Benta, Zámori és Sulák patakokat kizárólag élővízként kezelhetjük, olyan galádság nem fordulhat többé elő, mint a Sulák kibetonozása. Amikor elönti a Fürdő utca végén a parkot és a játszóteret a víz, nehéz szavakat találni a csak néhány éve elkövetett rombolásra.
Ma még a Tárnoki út végén is a mezőre folyik az összegyűjtött csapadékvíz, de nagy erőkkel dolgozom rajta, hogy végre megszűnjenek az erdészeti korlátok és megépülhessen az a szikkasztó, amiből már csak korlátozott és kalkulálható mennyiségű víz folyik majd a Benta –patakba, így Tárnoknak nem lesz mitől tartani a kezelhetetlen vízmennyiséget illetően. Egyben egy további rekreációs célú terület is létrejöhetne, a megfogott víz lehetővé teszi a további visszaerdősödést is.
Érd területén nagyjából 90 forrás van, ezek egy részének környezete kifejezetten „városi vadonná” varázsolható. A Kutyavár mellett rögtön adja magát a felújított parkban a feltörő víz kínálta élmény.
Törökbálinton a Hosszúréti-patak vízvisszatartó fejlesztése két szempontból lényeges. Egyrészt a törökbálinti ág felső folyása mentén értékes vizes élőhelyek száradnak ki, másrészt árvízvédelmi szempontból. A villámárvizek elsősorban nem Törökbálintot, hanem a patak alsóbb folyása melletti Kamaraerdőt, illetve Budapest XI. és XXII. kerületeit veszélyeztetik, sokadik példaként arra, hogy mennyire hibás, ha a településekre, mint zárványokra gondolunk. További prioritás a Törökbálint központján fedetten áthaladó patak vízalagútjának és ehhez kapcsolódóan a település belvárosának rekonstrukciója is.
A vázolt szemléletnek kell tehát megjelennie minden településfejlesztési stratégiában és programban, az egy vízbázison élő települések stratégiáit pedig össze kell hangolni. Hiszen a belterületi vízrendezés (csapadékvíz és felszíni vizek) az önkormányzatok és a lakosság együttes feladata. Komplex, zöld megoldásokra van szükség. A betonvályús vízelvezetés helyett, a víz megtartása, lassítása és hasznosítása jelenthetik a megoldást. Ahol csak lehet, természetes (vagy ahhoz közeli) megoldásokkal kell lehetővé tenni a víz talajba szivárgását. A füves árkok és kiszélesített medrek, a vizet felszívó növények, a kavicsdrének, a megkötött vízmosások és ideiglenes elöntési területek nem kizárólag műszaki megoldások, hiszen egészen jótékony hatással vannak a közérzetre, a városi élet minőségére is. Az állandó vízborítású területeken pedig igazi vizes élőhelyek is kialakulhatnak, ahogy annak a Papi földeken is lennie kellene. Nem lehet minden talpalatnyi négyzetcentiméter beépítésre váró terület.
Az nem kétséges, hogy még számos teendőnk van, hiszen elrettentő példával még idén júliusban is találkoztunk az Érdi Újságban. Bár a célja nem ez volt, de az ÉKFI egész oldalas hirdetése a lebetonozott, kiegyenesített vizesárkot tartotta pozitív megoldásnak, a természetes partú vízfolyást pedig egyenesen szennycsatornának láttatta.
Köszönöm Mangel Gyöngyi (Érd) környezetvédelmi szakíró és Réder Ferenc (Pusztazámor) fejlesztéspolitikai tanácsadó segítségét, hogy ez az írás elkészülhetett!
