
Beszámoló a novemberi közgyűlésről
Meglehetősen hosszúra nyúlt a novemberi rendes közgyűlés, ami a napirendi pontok súlyát tekintve egyáltalán nem csoda. Majdnem 16.00 óra volt, amikor kijöttünk a teremből, 18.00 órakor pedig már kezdődött is a közmeghallgatás.
Az ülés legelején Solti Gábornéra, korábbi érdi bölcsődevezetőre emlékeztünk egy perces néma felállással. Részvétem a gyászolóknak!
Mivel változatlan az lenne a célunk, hogy a jelenleginél több gyógyszertár üzemeljen a városban, viszont olyan városrészekben is jelenjenek meg, ahol egyelőre nincsenek, két településrészi önkormányzatot hoztunk létre. Fenyves-Parkváros és Dombosváros-Tusculanum részönkormányzatai tehetnek azért, hogy a területükön fiókgyógyszertárak jöjjenek létre. Ahogy a településrészek neveiből is kikövetkeztethető, az M7 “feletti” városrészben, illetve a Szovátai – Lőcsei – Szent István út tengelyen gondoljuk elsősorban elképzelhetőnek, hogy új gyógyszertár nyithasson. Hogy az állítólag a dombosvárosi patikanyitást támogató Asztalos Éva miért szavazta le a javaslatot és miért nem tett esküt a településrészi önkormányzat tagjaként, azt csak ő tudná megmondani.
Módosult az adórendelet, ami érdekes módon egyetlen hozzászólás nélküli napirend volt. Talán ezért is jelenthető ki, hogy a változtatás méltányos, hiszen a magánszemélyek építményadója továbbra is változatlan marad (2013 óta nem emelkedett), a vállalkozások tulajdonában lévő (általában kiadásra szánt) lakások adója, illetve a kereskedelmi tevékenység céljára szolgáló építmények adója viszont emelkedik. Személyes meggyőződésem is, hogy a magánlakás ne ugyanannyi adót fizessen, mint a bevételszerző tevékenységre szolgáló ingatlan, ezt most véleményem szerint igazságosan tudtuk rendezni a módosítással.
Elsősorban a különösen nehéznek ígérkező télre való tekintettel változtattunk a szociális jutattások rendszerén. Mivel a kormánnyal ellentétben nem magukra hagyni, hanem minden erőnkkel segíteni szeretnénk a nehéz helyzetbe kerülő családokat, a korábbi fűtési támogatást indokolt esetben – létfenntartást veszélyeztető krízishelyzet esetén – akár 80.000 forintig emeltük. Egyelőre kénytelenek voltunk viszont kivezetni az felnőttkorúak ajándékát (egyébként sem volt a legnépszerűbb támogatási forma), változatlan összeggel tudjuk megtartani ugyanakkor az életkezdési támogatást, az érdi babáknak és szüleiknek szóló köszöntést. Továbbra is 30.000 forintot, de ahhoz, hogy szociális juttatásként szerepelhessen, kizárólag kérelemre fogunk tudni minden Érdre született baba családja számára folyósítani.

Ahogy a közgyűlésen is elmondtam, egészen biztos, hogy rövidesen újra hozzá kell majd nyúlnunk a szociális rendeletünkhöz. Hiszen a kormány egy salátatörvényben nemcsak hogy tulajdonképpen kivonult a szociális biztonságot nyújtani tartozó szereplők közül, de a nyugdíjminimum helyett bevezetett egy egyelőre meglehetősen homályos fogalmat, a „szociális vetítési alapot”. Mivel a szociális ellátások jelentős része az egyébként méltatlanul alacsony összegre (mindössze 28.500 forintra) bebetonozott nyugdíjminimumhoz kötött, ezt pedig ez az egyelőre ismeretlen összegű fogalom váltja fel, ehhez városi szinten is alkalmazkodnunk lesz szükséges.
Szimicsku Róbert doktor úr szerződése lejárt a 8-as vegyes fogorvosi körzetben, ezt változatlan feltételekkel újítottuk meg, a doktor úrnak innen is további jó munkát kívánok! Javaslatomra kötöttünk szerződést a 24 órás ügyeletet biztosító Inter Ambluance-szal mentőtiszti autó biztosítására a 2023-as évben (nemcsak munkanapokon, de hétvégén és ünnepnapokon is napi 12 órában), mely szolgáltatást az ügyelet az önkormányzat kérésére egyébként már július óta biztosítja. Hogy a jövő évben mi lesz az érdi ügyelet sorsa, azt legfeljebb a kormány és a 135 bátor ember tudja, mi a magunk részéről továbbra is mindent meg fogunk tenni az érdi lakosság legjobb ellátásáért.
Mivel a Marianum jelezte, hogy az idei évben nem kíván részt venni az Ifjúsági Önkormányzat munkájában, a következő testület létszáma 12 helyett 9 fő lesz, a három másik érdi középiskola (a Gárdonyi, a VMG és a Kós) december első két hétfőjén változatlanul 2-2 képviselőt és 1-1 polgármester-jelöltet fog választani. Mivel az intézményvezetők jelezték, hogy számukra hosszabb távon is szimpatikus lenne a decemberi választás, nem látom okát, hogy miért ne teljesítenénk a kérésüket és alalkítanánk a számukra legmegfelelőbb időpontra a további választási időpontokat. Épp az eggyel idősebbek számára jó hír, hogy 47 érdi diák kapott ösztöndíjat a Bursa Hungarica pályázat keretei között, erről tegnap zárt ülésen döntött egyhangúlag a testület.
Hosszabb vita alakult ki az Érdi Tankerületi Központ tájékoztatójának tudomásul vételével kapcsolatban. Fájlaltuk, hogy a tankerület vezetője sem a bizottsági ülésen, sem a közgyűlésen nem jelent meg, hiszen szívesen tettünk volna fel a számára kérdéseket, bízom benne, hogy erre egy későbbi időpontban lesz még alkalmunk. Ki szeretném emelni, hogy a vitában Gregus László képviselőtársunk kiváló hozzászólásokkal képviselte frakciónk véleményét a kérdésben.

És ha már a vitáknál tartunk, megmosolygtató volt, hogy 2022 végén 20 percet szánnak a Fidesz tagjai egy újság formátumának megváltozásáról szóló napirendi pontnak. Értem én, hogy azt nehezményezték, hogy a Médiacentrum vezetője közgyűlési döntés nélkül döntött a formátum lecsökkentéséről és a heti helyett két heti megjelenésről, de a vita nagyjából első mondatában elhangzott, hogy az elszálló kiadások miatt erre meglehetősen nyomós oka volt. Csak csendben kérdezem meg, hogy a helyi újságot egyébként folyamatosan (és igaztalanul) propagandázó képviselőknek ugyan mi kifogása lehet a ritkább megjelenés ellen?
Hasonló értetlenkedést váltott ki a Fidesz frakcióvezetőjénél egy korábbi döntés technikai rendezése, T. Mészáros András teljesen értelmetlen köröket futva minősítgette szándékai szerint volt kollégái, de igazából a saját maga teljesítményét a Szociális Gondozó Központ alapító okiratának módosítása miatt. Azt a megjegyzését pedig, hogy a kollégáim bármilyen szociális ellátás tekintetében a korábbiakhoz képest rosszabbul teljesítenének, azt kategórikusan visszautasítom!
A végére hagytam a takarékossági csomagot, precíz nevén a költségcsökkentési intézkedési tervet, aminek vitája során az ingatlanvarázsló T. Mészáros András módosító indítvány címszóval olyan politikai nyilatkozatot olvasott fel, amit sem Csőzik László, sem én nem hagyhattunk szó nélkül. Polgármesterünk a T. Mészárosék által széthordott irdatlan összegekre hívta fel bukott elődje figyelmét, jómagam pedig abban a tekintetben a valóságra, hogy mi is a helyzet pontosan az Oroszországot sújtó szankciókkal. Meg persze arra, hogy kötségcsökkentéssel, intézmények bezárásával, rövidített nyitvatartásával a Fidesz városvezetői még a nálunk lényegesen tehetősebb nagyvárosokban is vastagon voltak kénytelenek élni. Ezt a vitát talán érdemes a közvetítésben visszanézni (klikk ide!), a napirendi pont 25.20-nál kezdődik, jómagam 52.33-nál kapok szót.
Hogy el ne felejtsem, itt is jelezném, hogy december 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz a polgármesteri hivatalban!
Folytatás pedig a decemberi közgyűlésen, alig három hét múlva.
Az ÉRDTV közvetítésének első része itt tekinthető meg (48.30-tól):
https://www.youtube.com/watch?v=Y_iC0bK17Ig
A kötvetítés második része itt követhető (22.50-től):
https://www.youtube.com/watch?v=Eb8af4NLG2U&t=57s
Az Érd Most! beszámolójának első része itt érhető el:
https://erdmost.hu/2022/11/24/dontott-az-erdi-kozgyules-valtozik-az-adorendelet/
Kifejezetten a költségcsökkentési intézkedési tervről pedig itt olvashatnak:
https://erdmost.hu/2022/11/25/csozik-eszszeru-es-meltanyos-a-takarekossagi-csomag/