Üdvözöllek!

Tetlák Örs vagyok, Érd alpolgármestere és az LMP – Magyarország Zöld Pártja elnökségi tagja

Ne telepítsenek akkumulátor-újrafeldolgozó üzemet Sóskútra!

Néhány szóban

Rólam

Mindig is hittem az igazságosságban, az esélyegyenlőségben.

Meggyőződésem, hogy az állam, így az önkormányzatok legfontosabb feladata az állam polgárairól való gondoskodás. Szolidáris és egységes nemzet keretei között a méltóságteljes élet biztosítása. Lokálpatriótaként határozott vállalásom, hogy a helyiek hangja legyek minden plénumon, nem pártközpontok helytartója a választókerületben. Erős önkormányzatok nélkül nincs demokrácia, ezért feladatomnak tekintem a települések önállóságának helyreállítását.

Amiről talán a legtöbben ismernek, az az akkumulátorgyarmatosítás elleni küzdelem, az Elvira major megmentése, az illegális hulladék elleni harc, valamint a „fehér út” ügyének feltárása. De tevékeny részese voltam a fideszes törökbálinti polgármester ingatlanmutyijának leleplezésének, valamint az érdi Fidesz egykori vezetőinek érthetetlen vagyonosodásával kapcsolatos tényfeltárásoknak.

Hiszek Európában, mely közös sikereinknek köszönhetően a világ legszerencsésebb szeglete. Ahol magától értetődik embertársaink elismerése és elfogadása, az együttműködés kultúrája, a szorgalom és a tehetség megbecsülése, valamint természeti kincseink tisztelete. Olyan Európában hiszek, ahol a magállamok kizárólag profitérdekelt vállalatai nem élhetnek vissza gazdasági- és lobbierejükkel sem a később csatlakozó államok polgárai, sem az unión kívül élők kárára.

Június 9-én ahhoz kérek bizalmat Tusculanum, Postástelep és Dombosváros polgáraitól (az érdi 7. sz. választókörzetben), hogy továbbra is eredményesen szolgálhassam Érd, a környék és az ország lakóit!

Tetlák Örs

Eco Services

Promote Your Environment

Recycling

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipnec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Eco System

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipnec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Organic

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipnec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Biology

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipnec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Ezért dolgozunk

Legfőbb irányelveim

Egységes, szolidáris nemzetet!

Önálló önkormányzatokat, erős helyi gazdaságot!

Valódi képviseletet: mindent a helyiekért, semmit nélkülük!

Védjük meg természeti kincseinket!

Maradjunk kapcsolatban!

Értesülj első kézből a legfontosabb hírekről!

Projects

Our Gallery

Projects

Our volunteers

John Doe

Software Engineer

John Doe

Software Engineer

John Doe

Software Engineer

John Doe

Software Engineer

Testimonials

What Our Clients Say​

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has bee to make a type specimen book. It has survived not only five ged. It was in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with desktop publishing software like Aldus PageMaker including versions of Lorem Ipsum.
Alison Burgas
Product Designer

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has bee to make a type specimen book. It has survived not only five ged. It was popularised in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with desktop publishing software like Aldus PageMaker including versions of Lorem Ipsum.
Alison Burgas
Product Designer

Legfrissebb hírek